AZ IDŐUTAZÓK A FÉREGJÁRATOKON ÉRKEZNEK?

Féregjáratból kilépő repülő korongot filmeztek Arizonában.

loading…


Elképesztő felvétel került ki az internetre, melyet Arizonában rögzített egy szemtanú, amint egy féregjárat nyílik a felhők között, és egy azonosítatlan sötét korong repül ki belőle.

Titokzatos plazmasugár

Ilyen videó még nem nagyon készült, ezért a maga nemében egyedülálló, már ha tényleg az van rajta, amit az emberek mondanak róla.

Az Arizonában készült felvételen az látszik, amint egy hatalmas, egész horizontot bevilágító plazmasugár jelenik meg az égen, majd egy féregjáraton át egy fekete korong alakú tárgy repül bele a látómezőbe.

A korong szemmel láthatóan a féregjárat belsejéből érkezik, az univerzum egy teljesen más térpontjáról, és talán egy másik időből is, bár ez csak feltételezés.

A szkeptikusok csalásról beszélnek, míg a másik tábor szerint a felvétel nem manipulált, és csak el akarják hitelteleníteni ezt a bizonyítékot, mint ahogy rendre teszik más bizonyítékokkal is.

Így közlekednek a Földön

A jelenség már régóta sejtett. Ugyanis az ufóm szakértők, és azok, akik már szemtanúi voltak idegeneknek, mint-mind írtak már le hasonló jelenséget, amikoris egy hirtelen nyíló féregjáratban tűntek el azonosítatlan tárgyak, vagy éppen onnan jöttek elő.

loading…


Ezek a járatok ugyanis olyan féregjáratok lehetnek, melyek két, távoli pontot kötnek össze az univerzumban, egy általunk, és a tudomány által nem ismert módon.

Kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.netceleb.eu/hirlevel/

Valószínűleg olyan technológiát használhatnak ennek kivitelezésére, melynek köze lehet az antianyaghoz, és a sötét energiához is.

Járnak-kelnek a téridő alagutakban

Az idegenek azért képesek eltűnni nagy hirtelenséggel a radarokról, vagy az átlag szemtanúk elől, mert eltűnnek ezekben a féregjáratokban. Van, mikor ezek a járatok szinte láthatatlanok, míg más környezeti viszonyok között erős fényjelenség kíséretében vonják magukra a figyelmet.

Az ufó kutatók szerint ez annak a függvénye, hogy mennyire van feltöltődve az adott terület légtere elektromos részecskékkel. Minél nagyobb a koncentrációjuk, annál erősebb fényjelenség kíséri a féregjáratok kialakulását.

Ahol minimális a töltöttség, ott gyakorlatilag a semmiből bukkannak elő az idegen korongok. Korábban is filmeztek már olyan tárgyakat, amik nagy fényjelenség kíséretében bújtak elő látszólag a semmiből, azonban a mostani videó nagy részletességgel mutatja meg ezt a folyamatot.

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás